SZŐLLŐSI KRISZTIÁN: ÉN ÉS EURÓPA

Én és Európa

Azért írom ezt a beszámolót, hogy meséljek az Európával kapcsolatos élményeimről. Európa, illetve az Európai Unió nevével először ötödikes koromban találkoztam, amikor osztályfőnökünk javaslatára alakítottunk egy kis csapatot, melynek neve: Európai Fiatalok Környezetvédő Csoportja (EFKCS). Ahogy megalakult a csoport, rögtön munkába kezdtünk. Minden érdekelt minket, mindennel foglakoztunk, ami Európával, az Unióval és a környezetvédelemmel kapcsolatos. Érdeklődésünk, kíváncsiságunk kimeríthetetlen volt, de a legtöbb kérdésünkre választ kaptunk.

Ismereteinket tanárunk, a szüleink, a könyvtárban és az interneten való búvárkodás, az Europe Direct munkatársai és kiadványai bővítették. Megismertünk nagyon sok mindent, ami a „vén kontinenssel” kapcsolatos. Országainak himnuszai, zászlói, jelképei, szimbólumai voltak számomra a legérdekesebbek, illetve az, hogy ezeket megismerve, már ha a televízióban vagy rádióban hallottam, rögtön be tudtam azonosítani, melyik országról lesz szó a következőkben. Sokat tanultunk a környezetvédelemről, annak fontosságáról, illetve az Európai Unió ezzel kapcsolatos célkitűzéseiről. Gondolkodtunk, mi mit tehetnénk annak érdekében, hogy szebb környezetben élhessünk, illetve hogyan tudatosíthatnánk társainkban ennek fontosságát.

Sok ötletünk támadt, aminek következtében szebbé tettük iskolánk környezetét, a községünk parkját, a salgótarjáni Környezeti Katasztrófák Áldozatainak Emlékparkját, és csatlakoztunk országos mozgalmakhoz, aminek témája a környezetvédelem. Ami pedig nem utolsó szempont, mindeközben nagyon jól éreztük magunkat, és egy igazi jó csapattá nőtte ki magát kis közösségünk. Ahogy telt az idő, egyre többen lettünk, sokan csatlakoztak hozzánk. Jól szemléltettük az Európai Unió jelmondatát, mi lettünk a megtestesült „Egység a sokféleségben”.

Számos versenyre készültünk, és ezekről legtöbbször győztes csapatként tértünk haza.

Úgy indultunk, hogy legkisebbekként semmi önbizalmunk nem volt, de a sikerélménytől sem bíztuk el magunkat. Ráébredtünk ugyanis, hogy mennyit kel még tanulnunk, mennyi mindent nem tudunk. Hazatérve folytattuk is, és ha lehet mondani, még komolyabban vettük a munkánkat, és igyekeztünk pótolni a hiányosságainak. Nagy örömünkre a versenyzés már természetessé vált, minden lehetőséget megragadtunk, minden lehetséges pályázaton indultunk, minden versenyre benevezett minket az osztályfőnökünk. Együtt izgultunk, együtt bosszankodtunk egy – egy elrontott válasz után, és együtt örültünk a győzelmeinknek.

Ahogy telte az idő, egyre több programunk lett, már nemcsak versenyeken szerepeltünk, hanem számtalan egyéb rendezvénynek is állandó részvevőivé váltunk. Lelkesen indultunk az első Adventi Sokadalomnak, hogy színesebbé tehessük az emberek karácsonyi készületeit, vagy hogy esetleg mi teremtsünk számukra igazi karácsonyi hangulatot. Felléptünk Salgótarjánban, Bátonyterenyén, Pásztón, és megható műsorunk mellett megismertettük az érdeklődőket az európai népek karácsonyi szokásaival is. Sikerünkön fellelkesülve szerveztünk az iskolánkban egy Európa Farsangot, amire humoros, táncos bemutatóval készültünk a „Mi adtuk az EU-nak a legjobb nőket” című zenére. Megszerveztük diáknapunkat a környezet- és egészségvédelem jegyében „Le a mérgekkel!” mottó alatt, amit az egyik legtanulságosabb rendezvényünknek tekintek, megmozgatva az egész iskolát, és átadva ismereteinek társainknak, szüleinknek, és más érdeklődőknek.

Részt vettünk - a már rendszeressé vált - somoskői Európai Majálisokon is. Festőien szép környezetben, a vár tövében megrendezett fergeteges napokon eleinte arra koncentráltunk, hogy minél több eurót gyűjthessünk, majd emellett egyre fontosabbá vált számunkra az is, hogy minél többet segíthessünk a szervezőknek, hiszen már számítottak is ránk. Mi is kezdtük magunkénak érezni a rendezvényeket, mert sok munkánk volt benne.

Fáradozásunk megérte. Rengeteg elismerésben volt részünk, nem is beszélve a sok finomságról. Megkóstolhattuk számtalan európai ország nemzeti eledelét, a legjellemzőbb péksüteményeiket. Ezek voltak „legfinomabb” rendezvényeink.

Az egyik legmeghatóbb élményem is ide köt. Sosem felejtem el az érzést, amikor a bár hazánkhoz tartozó, mégis Szlovákia területén álló vár ablakán eregethettünk ki, az Unió emblémáival ellátott kék – sárga lufikat, miközben huszonhét harangkongás és harsonaszó köszöntötte a delet, majd megszólalt az Örömóda, az Európai Unió himnusza. Nagyszerű érzéssel töltött el, hogy ott lehetek, és átélhetem az „egységet a sokféleségben”, amiről már annyit hallottam. Büszke voltam és vagyok rá, de mindenképp megerősítést nyert bennem az érzés, hogy magyarnak születtem.

Nagyon hasznos volt számunkra az is, hogy a versenyeken eurót gyűjtögethettünk. Eleinte „lecsaptunk” mindenre, csak vehessünk valamit, majd rájöttünk, ahhoz, hogy értékesebb ajándékra is szert tehessünk, meg kell tanulnunk beosztani a pénzünket. Megtanultunk gazdálkodni, aminek még nagy hasznát vesszük a jövőben.

Teltek az aktív éveink, és mindenki egyre többet tudott, egyre tájékozottabb lett, már a magunkénak kezdtük érezni Európát. Közben tagja lettem a Medalion tánccsoportnak is, amit a következőkben leírtak miatt említek. Egy alkalommal, a tanárunk megkérdezte tőlünk egy foglalkozáson, hogy melyik európai ország áll hozzánk a legközelebb. Táncos élményeimet felidézve, ráébredtem, hogy a vérmérsékletem, és a lendületem engem Dél-Európához köt. Nagyon szeretem a táncaikat, és már nemcsak nézni, hanem táncolni is. Mikor bármihez országot kellett választani, mindig Spanyolország lett az enyém.

Érdekesnek tartom, és szeretném közelebbről is megismerni a spanyol kultúrát, a spanyol embereket. Mindenképpen szeretnék eljutni oda, meglátni és megélni azt, amiről az elmúlt évek során annyit hallottam, láttam és olvastam.

Szándékomban áll külföldön szerencsét próbálni. Kíváncsian várom, hogy megmérettessem magam, de bízom benne, hogy további szorgalommal és kitartással még több tudásra tehetek szert, és nem vallok kudarcot.

Ráébredtem az európai ismereteimet mélyítve, hogy az egyik legfontosabb dolog a mai fejlett és rohanó világban, a nyelvismeret. Kiskoromtól tanulom az angolt, és nagyon élvezem, amikor megértem az angol nyelvű szövegeket, és esetleg tudok beszélgetni valakivel angolul, de ezt nem érzem elégnek. A dél – európai érdeklődésem arra sarkall, hogy megtanuljak olaszul, vagy spanyolul is, esetleg mindkét nyelven, és remélem, könnyebben tudok majd tájékozódni a világban.

Az elmúlt évek kitartó munkája, és a rendszeres erőpróba felnevelt minket. A versenyek és a fellépések előtti izgalmak, a sikerélmény és a közös örömök segítettek a kudarcok legyőzésében is. Bízom benne, hogy ez jó alapot ad a felnőtt életemhez is, és tudásomat gyarapítva, alapos nyelvismeretre szert téve, kitartó és további lelkes munkával és is igazi európai polgárrá válhatok majd.

Szőllősi Krisztián

leendő madáchos diák

MAKÁMI Karancsaljai Tagintézménye, Karancsalja